kép

ILengyel-Annafürdőn, a Gyulaj Zrt. gondozásában került megrendezésre „Az év erdésze-2019” verseny. A versenyen – az ország minden részéről érkező, a házi versenyeken legjobbnak bizonyult – 22 erdésztechnikus, és versenyen kívül további határon túli három magyar versenyző mérhette össze tudását. Büszkék vagyunk rá, hogy az összetett verseny első és második helyezettje is iskolánk volt diákja lett, és az egyes versenyszámok közül is 7-et olyan szakember nyert meg, aki nálunk tanulta meg a szakma alapjait.
Szívből gratulálunk!

kép

A 12.ev osztállyal indult iskolánkban a szóbeli érettségi vizsgaidőszak. Gratulálunk a "frissen maturált" ??diákjainknak! Kívánunk a nyárra jó pihenést, kellemes időtöltést, szép élményeket!

Kép Kép

Iskolánk nyolcadik gimnáziumi osztálya az áprilisi „KÉSZ Őrület” kulturális vetélkedő győzteseként egy sümegi jutalomkiránduláson vett részt tegnap. Bár őrült meleg volt, a nap jó hangulatban és kellemes élményekkel gazdagon telt. A többórás buszút után a vár tövében egy középkori lakoma fogadta a diákokat, majd kis pihenő után a várlátogatás és a közös fagyizás következett. A nap fénypontjaként lovagitorna-bemutatóval zárult a program. Köszönjük az ötfős csapatnak a kiváló versenyzést, amivel „megnyerték” az osztálynak ezt a remek napot, és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének a szervező munkát, valamint az anyagi háttér biztosítását.

kép
Képgaléria

Negyedik alkalommal ismeri el a Kaposvári Szakképzési Centrum azoknak a pedagógusoknak és diákoknak a munkáját, akik kiemelkedő teljesítményükkel, eredményeikkel hozzájárultak iskolájuk, illetve a Centrum hírnevének öregbítéséhez. A Kaposváron rendezett ünnepségen három tanár és 7 tanuló vehette át oklevelét, illetve az ezzel járó jutalmát.

kép

Iskolánk kilenc diákja és hat felkészítő tanára kapott meghívást, hogy az idei tanévi kiemelkedő versenyeredményei és pedagógiai munkája elismeréséül átvegye a Kaposvári Pedagógiai Központ által szervezett díjátadó ünnepségen a jutalmát. A rendezvényen csak egy „küldöttség” tudott megjelenni: Rapkai Réka (7. g), Varga Réka (8. g), Borsos Péter és Kovács Sarolta (11. g), Győr Nóra (9. e), Berta Bálint (10. e), Göbölös Gergő (11. iv) és Vér Annamária tanárnő. Kissné Vránics Katalin, Horváth Károly, Jámbor Pál és Kövi Anita kollégáink ma örülhettek az okleveleknek, Németh Zsombor (11. et), Horváth Bálint (10. e) és Borsos Sándor tanár úr pedig - akik egyéb elfoglaltságuk miatt a képről is lemaradtak - később vehetik át az elismerést. Gratulálunk mindenkinek!

kép

Az Erdészeti és vadgazdálkodási technikus vizsgával folytatódott a szakmai vizsgák sora iskolánkban. Gratulálunk a mai napon szakmai végzettséget szerzett tanulóinknak és kívánunk a nyárra jó pihenést, a további életükhöz pedig sok sikert, boldogságot!

kép

Pedagógusnap alkalmából városi kitüntetést kapott Lakatos Éva tanárnő. Szívből gratulálunk és nagyon büszkék vagyunk a tanárnőre!

kép
Képgaléria

Minden meccsét megnyerve szerezte meg az első helyet kézilabda csapatunk a az LIV. Intercisa Kupán, amelynek az idén Pécs adott otthont. A fiúk fantasztikus játékkal,címvédőként állhattak a dobogó tetejére. A torna legjobb játékosa Szöböllődi János Barnabás lett. Csapat tagjai: Gurdán Péter, Kálmán Tamás, Kiss Adrián, Kis Máté, Kovács Zalán, Sebeszta Richárd, Szentgyörgyi Balázs, Szöböllődi János Barnabás, Tóth Bence, Varga Zsombor és Villányi Roland. Gratulálunk a csapatnak és felkészítőjüknek, Fábos Éva tanárnőnek!

Kép Kép

2019. május 21-én fáradtan, de élményekben gazdagon érkezett haza kis csapatunk Szicíliából, ahol török és olasz partnereinkkel Szicília őshonos és invazív növény- és állatfajait figyelhettük meg a Niscemi Nemzeti Parkban, illetve a flamingók életterét és költését a prioroi Nemzeti parkban. A szakmai programon látottakat tanulóink videókban és prezentációkban dolgozták fel. A szakmai programok mellett megismerkedtek Szicília nevezetességeivel, az olasz konyha jellegzetes fogásaival. Tanulóink családoknál laktak, így betekintést nyertek az olasz mindennapokba is. A közös munka és a kirándulások során a Magyarországon kezdődő barátságok elmélyültek, tanulóink nyelvi kompetenciái fejlődtek. A munka ez év szeptemberében Törökországban, Tarsusban folytatódik.

kép

Ötödik helyen végzett csapatunk az MLSZ által középiskolások számára kiírt Fair Play Kupán. Az MLSZ tájékoztatása szerint az idei évben minden eddiginél több nevezés érkezett, 437 iskola 874 csapattal, 8600 versenyzővel regisztrált a kupára. Csapatunk a három fordulón továbbjutva került az országos döntőbe, ahol végül kiváló teljesítményt ért el! Gratulálunk a csapatnak: Farkas Márk, Horváth Rudolf, Kis Máté, Kovács Zalán, Óvári Norbert, Reich Máté és Zsálek Máté játékosoknak és felkészítőjüknek, Bátori Ágnes tanárnőnek!